Szombaton augusztus 27-én 19:30 órától FK DAC 1904 - MFK Košice

dac-ke_hun.jpg

Szombaton a Corgoň liga 7. fordulója kövezketik, melyben a kassai együttest látjuk vendégül.

A Keletiek Ladislav Šimčo vezetése alatt biztatóan kezdték az új idényt, az első fordulóban 1:1-es döntetlennel pontot raboltak a zsolnaiak otthonából. Azóta eltelt 5 forduló alatt további 3 pontot gyűjtöttek és 6 forduló elteltével összesen 4 pontot szereztek. Az utolsó fordulóban 2:0 arányban maradtak alul a nyitrai csapattal szemben, így a szezon első győzelmére még várniuk kell.

Az utolsó fordulóban az első pontszerzés hajszál híján múlott, ugyanis a 85. percben bekapott gólra már nem tudtunk válaszolni, így a 6. forduló után is pont nélkül áll csapatunk.

A hétközi edzéseket továbbra is Németh Krisztián vezette, aki a szombati mérkőzésen főedzőként vezeti csatába védenceit. Továbbra is keresi a megfelelő csapat összeállítást, Trencsénben Ján Marcin is szóhoz jutott, aki korábban már szerepelt sárga-kék mezben. Még mindig próbajátékon szerepel a 2004 gólkirály, Roland Števko, szerződtetése továbbra is kérdéses.

A híresztelésekkel ellentétben, a mérkőzést nem közvetíti pénteken a Digi Sport csatorna, hanem rendes játékidőben, szombaton 19:30 órától kerül megrendezésre.

Pontszerzésre már a 6. forduló óta várunk, Németh edző szavai alapján a Kassa semmi áron sem szerezhet pontot a szombati mérkőzésen.

dac-ke_hun.jpg