MFK Dubnica - FK DAC 1904
Corgoň liga, 27. forduló

MFK Dubnica - FK DAC 1904
Corgoň liga, 27. forduló
1 : 1
(1:0)
Filo ml. 5'

Városi stadion,
1760 néző

Játékvezető: Vlk
Partjelzők: Somoláni T., Jankovič
4. játákvezető: Kružliak
SZLSZ küldöttei: Kuteľ, Gádoši
Kazlauskas 55'

Info

Csapatunk Máriatölgyesen 1:1-es döntetlent ért el, így egy ponttal tért haza a sárga-kék együttes Dunaszerdahelyre.

Nehéz helyzetben várta a találkozót csapatunk, hiszen több kulcsjátékosunk is hiányzott. Ez sajnos meglátszódott a csapat teljesítményén is. Ismét remek formában védett Novota Jani, de az iráni származású Yavarzadeh is kitett magáért, akit öröm volt nézni a pályán. Régi ismerősként tűnt fel Ilami Halimi és Egidius Majus a sárga-kékek között. Szomorú, hogy az első mérkőzését játszó Pajić rögtön piros lappal kezdett.

A hazai csapat bár többet támadott, de csapatunk játékosai sem játszottak alárendelt szerepet. Kazlauskas jókor volt jó helyen és találtaával egy pontot hoztunk a máriatölgyesi csapat otthonából. Lelkes szurkolóink ezúttal is kitartóan buzdították csapatunkat, amelyért köszönet jár.

Legközelebb ismét idegenbe, Senicára látogat a DAC a legfelsőbb bajnokság 28. fordulójában.

 

fkdac1904.eu

MFK Dubnica

mezszámnévlapokcserék
31 Bajza
10 Obert
18 Chupáč
23 Nosek
8 Ondráš
22 Bruško (85')
5 Vavrík (66')
6 Poliaček
14 Ľupták (89')
11 Šule
20 Filo ml.
7 Augustíny (85')
24 Gorelka (66')
13 Tubonemi (89')

FK DAC 1904

mezszámnévlapokcserék
1 Novota
19 Helísek
13 Michellini
14 Majus
27 Kazlauskas
21 Seelaus
7 Wau (46')
5 Yavarzadeh (66')
17 Halimi (85')
15 Palla
9 Koejoe
24 Pajić (46')
20 Sariyar (66')
16 Lénarth (85')

Képek

DSC_0049.jpgDSC_0050.jpgDSC_0054~1.jpgDSC_0055.jpgDSC_0062.jpgDSC_0066.jpgDSC_0069.jpgDSC_0075.jpgDSC_0078.jpgDSC_0080.jpgDSC_0093.jpgDSC_0098~1.jpgDSC_0105.jpgDSC_0110.jpgDSC_0117.jpgDSC_0123~1.jpgDSC_0128.jpgDSC_0138.jpgDSC_0148.jpgDSC_0150~1.jpgDSC_0151.jpgDSC_0156.jpgDSC_0163.jpgDSC_0171.jpgDSC_0174.jpgDSC_0175.jpgDSC_0180.jpgDSC_0187.jpgDSC_0192.jpgDSC_0194.jpgDSC_0197~1.jpgDSC_0216.jpgDSC_0219~1.jpgDSC_0226.jpgDSC_0228.jpgDSC_0233.jpgDSC_0244~1.jpg